

FEJEZETEK EGY ASZTALOS DINASZTIA ÉLETÉBŐL
Kálmán István asztalosmester a Felvidékről érkezett Újpestre. Hamarosan családot alapított és felesége határozottan egyengette a jól felkészült asztalos pályáját.
1912-ben kibérelték újpesti lakásuk szuterénjét, ahol egyetlen gyalupaddal és
néhány szerszámmal nyitották meg a mőhelyt. Ezt követően fokozatosan szerezték be a
szerszámokat és kellékeket. 1913-ban az üzem már hivatalos iparengedéllyel mőködött. Az
első világháború markánsan beavatkozott a család és a mőhely életébe. 1918-ban Kálmán
István hazatért és a kor igényeinek megfelelő, modern technológiával rendelkező mőhelyt
alakítottak ki. Egy évtizeddel később a mester már tíz segéddel és számos inassal dolgozott.
Ebben az időben kitűnő minőségű stíl- és stilizált bútorokat készítettek az üzemben.
A fafeldolgozás és a mőbútorasztalos-mesterség hosszú távú boldogulást ígért a
családnak, apáról fiúra szállt, Kálmán Imre vette át a stafétabotot. Az 1940-es évek elejére
a Kálmán B.torüzem meghaladta minden korábbi eredményét. Ám a II. világháború utáni
államosítás miatt a mőhely erősen lecsökkentett területen a túlélésre próbált berendezkedni.
A fiatal mester rövid ideig egy szövetkezetben dolgozott, majd önálló kisiparosként.
A visszafejlesztett üzemben - a korlátozott lehetőségek ellenére - Kálmán Imre elnyerte a Jó minőségért jelvényt,
a Kiváló tanuló neveléséért járó oklevelet, valamint az Ipar Kiváló Mestere címet.
A neves szakembert az újpesti KIOSZ vezetőségi tagjává, valamint a budapesti mestervizsga-bizottság
tagjává választották.
Kálmán István - a harmadik generáció tagjaként - szinte a mőhelyben nőtt fel, faipari mérnökként és mérnöktanárként végzett. A Deák utcai üzem 1980-as szanálásáig különböző állami vállalatoknál dolgozott, majd megpróbálta feltámasztani a Kálmán-céget, új műhelyhez jutott.
Ez utóbbi helyiségben egyedi tervezéső bútorok és lakberendezési tárgyak készültek. A
rendszerváltozást követően a tulajdonos úgy döntött, hogy cégét kiegészítve kereskedelmi
egységet hoz létre. 1992-ben, az újpesti Nádor utcában megnyitotta bútor- és kell.kszaküzlet.
Az üzletet Kálmán István felesége, Oszter Judit vezeti,
aki ugyancsak faipari mérnök. 1995-ben megalakították a Kálmán Bútoripari Kft-t, majd Rákospalotán, a Szentmihályi úton bemutatótermet és irodákat nyitottak.
Ezen a bázison az egyedi bútorgyártás és tervezés mellett számos szolgáltatással - köztük bútor- és faipari felületkezeléssel, ragasztással és csiszolástechnikával, valamint szakszervizzel foglalkoznak.
Ma már számos nyugat-európai cég kizárólagos magyarországi képviselői. 1998-ban Aradon
bejegyezték a Kálmán-cég romániai Kft- t is. Kálmán István őrzi a megteremtett szakmai tekintélyt.
A Magyar Bútor- és Faipari Szövetség, valamint a budapesti mestervizsga-bizottság elnökeként és a Kereskedelmi és Iparkamara faipari osztályának vezetőségi tagjaként aktívan részt vesz a faipar szakmai szervezeti életében.
Kálmán Attila (okleveles faipari mérnök, mérnökközgazdász) és Kálmán Flóra (közgazdász) a dinasztia negyedik generációjának képviselői tovább követve a hagyományt, családi irányítással mőködtetik a céget.

